Ahhoz képest hogy másfél éve mennyit egyezkedtem vele, hogy ne menjen fel a kanapéra... most már teljesen birtokba vette. Plusz még ugat, bohóckodik, rohangál a lakásban, csokipapírt lopkod, kaját követel (elszenvedője anyu), kierőszakolja a simogatást, vakargatást (elszenvedője apu) ... de bármi amit csinál az "annyira cuki"! Ígyhát bűntetlenül bármit megtehet. Még szerencse hogy ilyen végtelenül jóindulatú és kedves kutya. Tudom tudom unalmas, de nagyon imádom!
De ehhez sajnos síbalesetet kellett szenvednem.
Henike már jó ideje nem produkált semmi meglepő dolgot, vagy legalábbis szépen, fokozatosan adagolta "kinyílását": apránként megjött a hangja, jelzi a vendégeket, részt vett már kisebb verekedésben, de az csak inkább hangos rendreutasítás volt, és így tovább.
Múlt héten síelni voltunk, Henire anyuék vigyáztak. Baleset után mindkét lábam gipszben, úgyhogy többnyire fekszem. A kis cukika, sétálni nem hajlandó anyuval, pisil kakil és már fut is vissza ééés feltelepszik a hasamra :-) Azt azért megvárja, hogy mondjam neki 'jöhetsz', viszont teljes nyugalommal, ha nem inkább élvezettel tappos rá a hasamra, meg bárhova.
