A császárnő

Kezdem elfelejteni, hogy blogot írok. De ez jóóó!
Nagyjából ez azt jelenti, hogy már kezdjük megszokni egymást Henivel. Legalábbis én már teljesen megszoktam. Kivéve az állandó szőnyegpucolást. Persze nem bepisil, hanem a járatnyomait hagyja a fehér szőnyegen. Elég melós lenne minden séta után kádbatenni, lábatmosni, kádatpucolni és mindezt naponta 4x. (Ezt csak sáros időben csinálom.) Viszont lábat, azt törlünk. Kiraktam egy új lábtörlőt a bejárat mellé a falhoz. Olyan cuki, már automatikusan ráll a szőnyegre mikor felérkezünk és várja a lábtörlést. Ennél már csak az lenne jobb, ha maga törölgetné meg a lábát :DDDD Most elképzeltem ahogy moonwalkozik a szőnyegen! Na az csúcs lenne.
Mindezt - és persze a félénkségét - félretéve, Heni tökéletes kutya! Szólok neki odajön, kutyákkal barátságos... ja igen, a kutyák! Már odág fejlesztette a kutyákkal szembeni félénkség legyőzését, hogy szereti a kutyákat. Többnyire mikor meglát egy kutyát elkezd húzni, néha még csóvál és szögdécsel is. Nah, ezt nem gondoltam volna még két hónappal ezelőtt. A kis bolhafészek jól kikupálódott. :)

Most már császárnő és királynő:

Azért nagyon jó lenne már, ha nekem is örülne, nemcsak a kutyáknak... de az emberekkel még továbbra is bizalmatlan.

És a futás: jópár napja elmaradt a futás, ami a tanulásnak köszönhető, mert úgy sétálunk, hogy közben tanulom a tételeket és ha még futnék is közben, az nagyon csúnyán végződne. Ma délután elfutott mellettünk egy csaj, és Heni elkezdett futni mellette, majd csalódottan vette tudomásul, hogy én nem futok. Szóval hiányzik neki a futás. Holnap reggel futni fogunk.

Heni féltékeny

Henike a napokban kétszer is tanúbizonyságot tett arról, hogy ragaszkodik hozzám, és én vagyok neki a gazdi. :)

Először: egy yorki gazdájával kezdtünk el beszélgetni, Heni (már szokás szerint) a rövid üdvözlés, ismerkedés, farkcsóva után leült a fűbe és várta, hogy menjünk tovább. Mi persze belemelegedtünk a beszélgetésbe, Heni meg türelmesen várt. Viszont amikor legugoltam a kiskutyához és elkezdtem simogatni, Heni odajött és elkezdte nagyon finoman rágcsálni azt a kezemet, amivel a kiskutyát simogattam! :) Szuper!!! Féltékeny, de nagyon aranyosan. Persze őt is megsimogattam, majd Heni ezt nyugtázva visszaült a fűbe én meg tovább simiztem pöttömpannát.

Másodszor: tegnap csatlakoztunk egy 10 fős kutyás csapathoz. Nagy duma jobbra-balra, kutyák innen-onnan, és a háttérbe szorult Heni felágaskodott a lábamra: "Héló!! Én is itt vagyok!" Megint simi, nyugtatás: "Persze kicsim figyelek azért rád is." Ezzel minden rendben is volt, még kb. 20 percet sétáltunk minden gond nélkül a nagy csapattal.

És még egy új dolog: először kergetett meg macskát (gazdival a póráz végén). Eddig azt hittem közömbös a macskák iránt, de NEM! Hát persze, hogy Heni igazi kutya! :)



A már szokássá vált éjszakai "sünvadászat".

 Megoldottam a kanapénalvás problémáját is :) Kompromisszumot kötöttünk. Heni megkapta a fotelt, cserébe nem megy fel a kanapéra. Többször feltettem a fotelba, de amikor a kanapéra ment onnan meg egyszerűen letettem ("Nem a te helyed!"). Egy nap és értette miről van szó. Bárcsak minden ilyen egyszerűen és könnyen menne!

Készítettem egy videót is a gyáva kukacról, de azóta már ez is megváltozott: a közlekedőben várja a vacsorát, és már nem menekül vissza a pad alá ha megindulok felé. Most már elhiszi, hogy nem fogom bántani és megbízik bennem. Azért feltöltöttem a videót, mert szerintem nagyon cuki lett: http://www.youtube.com/watch?v=XvzomT-6AmY

És ma délután ismét Sára! :) Annyira imádom őket együtt!!

... és Heni visszatámad!

Nos, elérkezett az a pillanat is, amikor el kell kezdenem Heni nevelésén gondolkoznom. Az a baj, hogy valószínűleg nincs az a pusztítás, ami miatt tudnék rá haragudni. Ha visszagondolok Harley fiatal korára, akkor is inkább csak bőgtem, hogy "Mit tehettem, hogy ezt érdemlem?", és csak kutyaszakértők javaslatára és persze a környezetem, de leginkább a kutyatársadalom testi épsége érdekében lettem vele szigorú. Na jó, Harley teljesen más tészta volt, mert a mérhetetlen nagy agresszióját kellett kordában tartani. Heni viszont inkább félős és minden ismeretlentől megriad.
Nyáron szeretnék vele elmenni a K3 nyári sulijába, ezért reggel megpróbáltam vele pórázon "dolgozni", hogy a "lábhoz" igazi "lábhoz" legyen és a "hozzám" igazi "hozzám". Sajnos még közel sincs rá felkészülve, hogy én a pórázzal irányítgassam; ha csak egy kicsit próbálom meg húzni, már megijed és földrelapul. :( Sebaj, időnk van, inkább nem erőltetem. Ez van még mindig az ölbevétellel is. Próbál menekülni, de szegényt azért valami trükkel mindig elcsípem. :P Ezt viszont muszáj erőltetnem. Leginkább, mert nem bírom ki, hogy ne ölelgessem meg egy picit.

És amennyire nem megy a tanulás, annál jobban megy a rosszalkodás! Ma reggel például lerántotta az asztalterítőt! Ráadásul úgy, hogy otthon voltam. Szerencséjére pont előtte pakoltam le az asztalról, így csak a telefonom eshetett a fejére.

A lopkodást is egyre szemtelenebbül űzi, már a szemem láttára hordja be a kuckójába a ruháimat: hol egy nadrágot, hol egy táskát és persze az imádott zoknikat.

Sajnos nem tudok mit kezdeni azzal sem, hogy rendszeresen feljár a kanapéra és éjaszaka is ott alszik (ezt csak a kitapogatott meleg foltokból tudom). Tulajdonképpen nagyon kis ravasz, mert az első napokban, amikor felment rögtön letettem, így megértette, hogy azt nem szeretem. Viszont: "amiről nem tudsz az nem fáj" alapon akkor megy fel, amikor nem látom. Talán vennem kellene neki egy szuper kényelmes ágyat...

És azok a csúnya plusz kilók (pontosabban csak egy) is csak stagnálnak Heni pocakján. Hiába futunk reggelente, hiába a drága diétás táp. Valamit nem csinálok jól... Najóó, nem türelmetlenkedek, előbb utóbb biztos le fog menni....

Ücsörgés a kertben:

Babzsák-kutya a virágok közt.

Óóó, és a lényegről majdnem elfelejtettem írni.
Azt ugyan nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem, de egy esti sétánk alkalmával, találkoztunk egy törpe spiccel, aki amolyan igazi törpe spicc módjára jött oda Henihez, ugatva támadva, elszaladva, majd vissza. Hencibaba értetlenül nézve végigvárta, hogy elmondjam a kiskutya gazdájának, Heni milyen rossz sorsú kutya volt és hogy egy hangja sincs, majd hörögve neki rontott a kutyának. Persze csak elijesztette, nem bántotta. Ezen még gondolkodnom kell...

Kiállításon is voltunk :)

Nővéremék szombaton Budapestre hozták kiállításra Pengét. Penge, amerikai bulldog, ő volt az aki pár hete meg akarta enni Henit. Pontosítok, csak ráijesztett, mert ha nagyon meg akarta volna enni, szerintem meg is tette volna.
Kivittem Henit is a kiállításra. Csupa, többnyire jólnevelt kutya egy kupacon, igazán jó alkalom az önbizalomnövelésre. Ijedtség esetére pedig az "ölbevétel" mindig kéznél van :)
A kapuban rettenetes pánik tört ki rajta: hasravágra magát és lábait négyfelé dobta. Ölbe kellett bevinni. Viszont amikor meg leraktam, már egyáltalán nem félt, pedig nyüzsögtek a kutyák és emberek.
És ami aztán mindenkit meglepett: kiváncsian odagyalogolt PENGÉHEZ!!! Megszimatolták egymást, mintha először találkoztak volna, én meg így éreztem magam:

A nap hátralevő része ugyanilyen jól telt: jöttünk-mentünk, ismerkedtünk

kicsikkel...

nagyokkal...

és gyerekekkel. (Háttérben Penge figyel.)

Heni ismét meglepett; ugyan még nem egyformán bátor, sokszor behúzza a kakirelét, de talán már egyre kevesebbszer. Hencida!

6. hét

A hatodik hét is nagyon jól telt.
Hét elején, egyik éjjel nagyon cuki volt, felfedezte, hogy nem pakoltam ki a táskámból és a jutalomfalatos zacskóval a szájában rohangált, fel kellett kelnem elpakolni... még a végén rendre nevel :)
Aztán már rendszeresen gyakorolunk a kertben. Eleinte csak pórázzal együtt, de most már póráz nélkül is el merem engedni. Még akkor is követ, ha nem hívom. Már tudja a "hozzám"-ot és hellyel-közzel a "lábhoz" és az "ül" is megy. 
Szerdán a szomszéd kislánynak (3 éves!) is odaadtam pórázostul, fel alá sétáltak az udvarban. (Persze Sára kapott egy kis parizert a kezébe, így volt motiváció.)
Pénteken reggel futottunk. Vágtában elég sete-suta szegényke, de az ügetés egészen jól megy. Muszáj valahogy leadni azt az 1 kg pluszt.
És végre valahára az is kiderült, hogy van hangja. Az irodában voltunk és rámorgott, sőt ráugatott Rokira, úgyhogy megnyugtathatom a Dédit, mert már nagyon aggódott, hogy beteg a kutya, mert nem ugat.

Egy délután a kertben:

 

 

És egy kis éjszakai sünvadászat. Természetesen a "süniségi" jogok teljes mértékű tiszteletben tartásával:

És hétvégén Győrben, a kutyafuttatón:

 

Valószínűleg azzal, hogy az autóban a hátsó ülésen utazhatott és nézegethetett, hazafele úton a vonaton sem volt hajlandó a földön ülni. Ölbe kellett venni, majd jól összenyálazta az ablakot :)
Az első öt percig ült csak így: